Az Asus legújabb laptopja a 13.3 colos kategória igazi fenegyerekének is tekinthető, hiszen ebben a méretkategóriában ritkának számít egy ilyen erőteljes konfiguráció, melyhez dedikált videókártya is tartozik.
A korábban megjelent UL30-as sorozathoz képest mostani tesztalanyunk az U30JC kissé meghízott ami igaz súlyára, valamint vastagságára is. Az általunk nemrég tesztelt 14 Colos Acer TimelineX 4820Tg-hez képest árnyalatnyival vaskosabb és nehezebb Asus modell esztétikus megjelenésû és színvilágát az ezüstszürke uralja. A 2.18 kg-os súlyával és a 333x242x30.5 mm-es méreteivel az U30JC aligha pályázhat kategóriájának legkönnyebb gépe díjra, ám még mindig lényegesen jobban hordozható, mint egy 15-16 colos gép.
Asus U30JC részletes videó teszt:
eisi video
A fedél jelentős része szürke, szálcsiszolt alumínium borítást kapott és ugyanilyen berakás ékesíti a csuklótámaszt is. A fedél meglehetősen vékony és még az alumínium borítás ellenére sem kellően merev, kisebb nyomásra is hajladozhat így fizikai behatásoktól könnyebben károsodhat a kijelző is. A fedelet felnyitva, melyet, mindössze az elején szegélyez némi mûanyag egy jobbára szürkés belső fogad minket, melyben jól elkülönülve foglal helyet a fekete billentyûkből álló chiclet billentyûzet. A billentyûzet kiosztása szokványos, nincsenek furcsa sajátosságok, vagy aránytalan gombok. Az egyes billentyûk felülete azonban kisebb az átlagosnál a maga 15.1 mm-es átlagos szélességével.
A gép érintőpadja nem Synaptics gyártmányú hanem Elan SmartPad ami önmagában nem lenne gond, ám a tesztmodellünkben lévő Elan 2.2-es tapipad, a kétujjas görgetésen kívül semmilyen gesztus vezérlése nem volt képes. Az érintő felület jól elkülönül a szálcsiszolt alumínium csuklótámasztól és kellemes tapintású. Az egérgombok a mai divatnak megfelelően egybefüggő borítást kaptak, ám a króm színû mûanyag lapocska kissé keskeny és érezhető holtjátéka is van.
A gép elején az érintőpad vonalába kerültek a gép státuszjelző LED fényei, melyekből használat közben gyakorlatilag semmit sem látunk, mivel nem a borítás élén, hanem a befelé bukó alulsó géptesten vannak a jelzőfények. Ezzel szemben a CapsLock LED jól láthatóan a tasztatúra bal oldala mellé került. A géptest egyszerû vonalvezetésû és nélkülöz mindennemû extrát, így a bekapcsoló gombon kívül egyetlen gyorsgombot sem találunk.
Csatlakozások
A kisméretû 15 col alatti gépek esetében a géptest mérete miatt eleve kevesebb hely áll rendelkezésre a portoknak. Ez igaz az Asus U30JC-re is, mivel a leendő tulajdonosoknak el kell fogadni, hogy a gépben nincs FireWire, eSATA és az ExpressCard bővítő hely is lemaradt. A géptest bal oldalára kerül a fő hő kivezetés elé a VGA és HDMI port, valamint két USB kapu és egy fejhallgató, valamint külön mikrofon kimenet. A túlzottan előre került monitor csatlakozók okozhatnak némi kellemetlenséget a gyakorlatban, és a két szorosan egymás mellé került USB kapu sem szerencsés. A jobb oldalra került egy további USB 2.0 kivezetés valamint a (Atheros AR8131) Gigabites Ethernet kártyához tartozó RJ45 csatlakozó és a töltőcsatlakozó. Az elrendezés ezen az oldalon még egy picit rosszabb, mivel az USB kapu elég közel van az optikai meghajtóhoz, hogy a 22 mm-nél szélesebb pendrive vagy csatlakozó esetén a meghajtó tálca garantáltan elakadjon.
A laptopban természetesen 802.11a/b/g/n képes Wi-Fi és Bluetooth 2.1-es adóvevő (Atheros AR9285) is helyet kapott. A vezeték mentes adókhoz tartozik egy a gép bal első sarkán elhelyezett fizikai kikapcsoló gomb is, melynek révén egyetlen mozdulattal áramtalaníthatjuk ezeket az adóvevőket ha épp nincs rájuk szükség, mellyel energiát spórolhatunk.
Belső komponensek
Az Asus U30JC Intel alapokra épül ám a 13.3 colos kategóriában szokatlan módon Core i7-620M processzort tartalmaz, melyhez HM55 lapkakészlet és összesen 4 GB rendszermemória társult. (Tesztmodellünk nem bolti forgalmazásból való változat volt, így egy 2GB-os 1066 MHz-es modul mellett egy 1333 MHz-es modul foglalt helyet) A 4 MB gyorsító tárral rendelkező processzor 2.66 GHz-es alap órajelen üzemel, ám szükség esetén ez 3.33 GHz-ig emelkedhet a Turbo Boost révén.
A gépben Nvidia Optimus rendszer dolgozik, vagyis az integrált Intel GMA HD mellett egy dedikált Nvidia GeForce 310M is helyet kapott, melyhez 512 MB saját memória is tartozik. Az Optimus technológia révén a videokártya váltásról a rendszer automatikusan gondoskodik a terhelés illetve az egyes alkalmazások szükségletei szerint, mindig a lehető legoptimálisabb megoldást választva. Ehhez azonban párhuzamos futnia kell a két grafikus vezérlőhöz tartozó eszközmeghajtóknak ám a váltást észre sem vesszük, nincs képernyő villódzás, sem néhány másodperces kiesés.
Tesztmodellünkben egy Seagate 640 GB kapacitású 5400 rpm fordulatszámú HDD, valamint egy Hitachi-LG gyártmányú (HL-DT-ST DVDRAM GT30N) CD/DVD író, újraíró kapott helyett. A gép elejére kissé alulra került a multi-formátumú memóriakártya olvasó, melyből a kártyákat kiszedni nehézkes a befelé ívelő géptest miatt. Az olvasó SD, MMC, MS, MS Pro típusú kártyákkal birkózik meg ám az xD-t nem képes kezelni.
Kijelző
A gépbe egy 13.3 colos LED háttérvilágítású napjaink elvárásainak megfelelően 16:9-es képarányú 1366x768 pixel felbontású képernyő került. Ebben a méretkategóriában a HD-Ready felbontás éles, tiszta képet biztosít a megfelelő színarányokról pedig az Asus-nál megszokott Splendid technológia gondoskodik. A képernyő fényes bevonatot kapott és az azt körülvevő keret is csillogó így szabadban és bizonyos fényviszonyok közt a kijelző tartalma rosszul látható.
A képernyő fölött egy 1.3 megapixeles webkamera is helyet kapott így könnyedén videotelefonálhatunk bármilyen erre alkalmas software segítségével.
Teljesítmény, hő, zaj, üzemidő
A gép Core i7 processzora igen erős és CPU intenzív számítások, feladatok során remekül teljesít. A GeForce 310M teljesítménye inkább egy erős közepesnek mondható és képes ugyan elfuttatni a legtöbb játékot a noteszgép natív 1366x768 képpontos felbontásán, ám magas grafikai részletesség mellett sok esetben csak 18-22 fps sebességgel képes a játékokat kidolgozni. Némi kompromisszummal, kisebb felbontással és grafikai részletességgel azonban a legtöbb mai játék nyújtotta élvezetet átélhetjük. Természetesen HD, illetve Full-HD videók meg sem kottyannak egy ilyen konfigurációnak és könnyedén dekódol 15-20 Mbps sebességû videó állományokat is.
A hûtőrendszer meglehetősen csendesnek bizonyult az U30JC modellben. Irodai alkalmazások, alapvető mûveletek során szinte hangját sem hallani a ventillátornak. Erős terhelés mellett már hallható lesz a hûtőrendszer, de még mindig az elviselhető határon belül marad a zajszint.
Az aránylag csendes hûtőrendszer ellenére drasztikus melegedéssel nem kell számolnunk. A gép bal oldala ugyani kissé átlangyosodik erős terhelés során és a WASD billentyûk körüli rész érezhetően melegebb a jobb oldaltól, de a legmelegebb pontok is 35-37 fok körül alakulnak mely egyáltalán nem jelent gondot.
Tesztmodellünkben 5600 mAh kapacitású akkumulátor volt, mely mindent minimumra véve és kikapcsolt WLAN adóval, minimális képernyő fényerő mellett maximálisan 10 óra körüli üzemidőt biztosíthat. Ez az érték a terhelés növelésével és főképp a videokártya használatával természetesen drasztikusan lecsökken. Közepes terhelés, internetezés, közepes fényerő mellett is számíthatunk 5-6 órás üzemidőre.
Összegzés
Az Asus U30JC egy igazán jó teljesítménnyel rendelkező 13.3 colos laptop ám kissé hiányos felszereltsége miatt tökéletesnek nem nevezhető. A gép automatikus videokártya váltó Optimus rendszere jól vizsgázott és kényelmes használatot biztosít. A tükröződő képernyő a szabadban bizony sokszor nem jól látható. Az ExpressCard, valamint eSATA és FireWire hiánya mellé nem szerencsés port elrendezés párosul amivel a leendő tulajdonosoknak számolniuk kell. Az érintőpad jól használható ám funkcionalitásában szegényes a klaviatúra azonban megfelelő kialakítású.
A laptop Core i7 processzora és a közepes teljesítményre képes GeForce 310M grafikus rendszerrel szerelt konfiguráció közel 290 ezer forintos összegbe kerül, ami kissé magas.
A tesztmodellt az Asus Magyarország biztosította számunkra, köszönjük !




















































