Az N96 elődje megjelenésekor nem tartozott a legvékonyabb és legkarcsúbb okostelefon modellek közé, bár ennek jó oka volt hiszen szinte minden mobilkommunikációs képességgel rendelkezett. Miközben a készülékek ebben a szegmensben is egyre kisebbek lettek az N96 alig lett kisebb az N95-nél, mindössze egy leheletnyivel vékonyabb, de valamivel hosszabb is lett. A készülék külső megjelenése esztétikus, bár a főbb stílusjegyei egyértelmü rokonságot mutatnak az N81-el. Formavilága sokkal kifinomultabbá teszi, mint elődje volt. A 103x18x55 milliméteres telefon 125 grammos és 92 cc térfogatú ami még nem túl sok, így nem fogja lehúzni a zsebünket bár mindig érezni fogjuk, hogy ott van.
Az N96 tetszetős előlapját megvizsgálva, illetve a gyakorlati használat során előtérbe kerül néhány kellemetlen részlet. A nagyméretü 2.8
colos 16 millió színes
QVGA kijelző alatt igen sok gombot sürítettek össze. A szokásos ötirányú navigációs pad és a hívás kezelő gombok mellett, törlés,
Symbian menügomb, két testre szabható gyorsgomb és egy
multimédia menüt előhívó pöcök is helyet kapott. Ezen felül a navigációs pad közvetlen közelében négy multimédiás alkalmazásoknál használatos vezérlő gombot is találunk és ezzel összesen 11 gomb található az előlapon a fő navigációs gombok körül. Mindezek ráadásul egy kicsit olcsó hatást keltő majdnem teljesen sima borításban, melynél fogva nehéz vakon, úgymond érzésből megoldani az egyszerübb feladatokat is, illetve a sok gomb kényszerüen sürü elrendezése tovább rontja az ergonómiailag amúgy sem tökéletes összképet.
Ahogy elődje az N96 is két irányba csúsztatható. Ha felfelé toljuk el a felső panelt akkor előtünik a szokásos számbillentyüzet, ha pedig lefelé akkor a multimédiás vezérlő gombsort pillanthatjuk meg. A készülék bal oldalán található a külső
microSD kártyafoglalat, míg a jobb oldalon a hangerőszabályzó és egy kicsit nehezen használható, illetve túl mélyre süllyesztett kamera gombot helyeztek el. A készülék igen tekintélyes 16
GB belső memóriával rendelkezik, de ezen felül még akár 16
GB-os
microSDHC kártyával is bővíthetjük, ami már összesen 32 GB memóriát jelent.
A telefon tetején a bekapcsoló gomb és egy 3.5 mm-es audio Jack csatlakozó mellett dedikált billentyü zár gomb is feltünik, mely kifejezetten hasznos, és nem hiányozhatna egyetlen telefonról sem. Alul mindössze az
USB csatlakozó és a szokásos Nokia töltőcsatlakozó található, és az
USB-n keresztül még mindig nem lehet tölteni a készüléket.
A hátlapot vizsgálva két fontos dologra figyeltünk fel. Az egyik, hogy nincs lencsevédő a kamerán a másik pedig egy kicsi kipattintható müanyag támasztó, amely a kamera körüli részbe simul bele. Mivel ez is mint minden a telefonon müanyag érdemes óvatosan bánni vele. A támasztó célja telefon asztalon vagy bármilyen sima felületen történő kényelmes elhelyezésének megkönnyítése lenne, amikor például TV-t vagy videót nézünk a készüléken.
Képességek Tegyünk úgy egy pillanatra, hogy a cég nem adta ki az N95-öst egy évvel ezelőtt, és fussunk végig a készülék képességein. A telefon a hagyományos háromsávos
GSM kommunikáción kívül
UMTS illetve
3G képes, ezen felül
HSDPA (maximálisan 3.6
Mbps) adatkapcsolatra is képes. A mobilhálózatokon kívül a mobil természetesen 802.11b/g képes
Wi-Fi adóvevővel is rendelkezik, valamint
A2DP képes
Bluetooth 2.0 adapterrel is rendelkezik az N96.
A navigációs képességek sem maradtak el és ennek megfelelően
GPS illetve
A-GPS képes adóvevőt is találunk a telefonban, melyet navigációs és sport alkalmazásokkal, illetve a Nokia Maps programmal is használhatunk. Ezen felül természetesen külső térképprogramokat is gond nélkül használhatunk.
Fontos még egy különleges, illetve ritka képességet megemlítenünk, mely nem más mint a
DVB-H. Ez nem mást jelent, mint hogy speciális
digitális TV adásokat nézhetünk a telefonunkon, melynek bevezető adása már itthon is elindult, habár nézni való egyelőre elég kevés van. Habár talán javulhat még ebben az évben az elérhető csatornák száma, a vételi lehetőségek csak Budapestre fognak korlátozódni.
Az
operációs rendszer Symbian 9.2 - Feature Pack 2 kiegészítéssel és ez már önmagában garancia a sokoldalú bővíthetőségre a számtalan külső fejlesztő által kínált programokkal. Az
internet böngésző sokat fejlődött a korábbi Symbian böngészőkhöz képest, kezelése könnyü és még az összetettebb weblapokat és könnyedén megjeleníti a készülék.
Telefonkönyv, üzenetek A készülék telefonkönyve hasonlóan a legtöbb Symbian rendszerhez egyszerüen határtalan képességekkel rendelkezik. A tárterület a belső memória miatt szinte korlátlan és még akarattal sem lehet megtölteni. A névjegyzék teljesen szabadon rendezhető, csoportosítható, és természetesen külön választhatunk a
SIM névjegyzék és a telefon memória közt. A hívásnapló minden csoportban 20 hívási adatot rögzít a belső Log pedig 30 napra visszamenő adatokat tartalmaz, beleértve a
WLAN és adatkommunikációs adatokat. Az üzenetkezelés is hasonlóan kifinomult és a hagyományos
SMS,
MMS mellett a
POP és IMAP
e-mail fiókokat is gond nélkül elérhetjük.
Kamera A Nokia N96 egy 5
megapixeles felbontású kamerával rendelkezik ami maximálisan 2592x1944 pixeles képet tud készíteni. Az automatikus fókusszal rendelkező kamerához kettős
LED vaku társul az viszont meglepő, hogy semmilyen lencsevédőt nem találunk. Ez azt jelenti, hogy a kamerát nem védi semmi a karcolástól vagy az ujjlenyomatoktól. A telefon jobb oldalán lévő exponáló gomb sajnos eléggé mélyen van és nagyon megnehezíti a készülék használatát.
A kamera menü ugyanolyan felépítésü, mint a Nokia N95 8 GB modell esetében és lehetőségünk van részletes beállításokra ideértve az
ISO érzékenységet,
expozíció kompenzációt, élesség és
kontraszt beállítást.
A képminőség meglehetősen jó és kiváló képek készítését teszi lehetővé azonban nem múlja felül az ugyancsak 5 megapixeles kamerával rendelkező elődöt az N95-öst. A képek zajszintje kellően alacsony és az élességgel sincs gond. A telefon videófelvételben is remekel ugyanis
VGA felbontásban 30
fps sebességgel képes igazán jó minőségben rögzíteni mindent, melyet
MPEG-4 formátumban tárol el a készülék.
Összegzés Sajnos a sokféle kommunikációs rendszerrel felszerelt mobilok akkumulátorai nagyon komoly igénybevételnek vannak kitéve és így nem meglepő, hogy intenzív használat mellett akár egy nap alatt is lemerülhet a telefon. Ezt kicsit nyújthatjuk, ha nem használjuk a
GPS-t és csak kevés Wi-Fi illetve Bluetooth kommunikációt veszünk igénybe.
A felszereltség pazar és az N96 képességei nagyon meggyőzőek azonban az N95-höz képest kevés igazán komoly technikai fejlesztést tartalmaz a DVB-H-t leszámolva bár ez aligha lesz komoly döntő tényező a vásárlásnál. A készülék kezelhetősége azonban hagy komoly kívánni valót maga után, bár idővel hozzászokhatunk a sajátos és kissé zsúfolt kezelőfelülethez.
Web: www.nokia.hu
Ára: 120-150 ezer forint
