A hazai piacon elsőként szelektív hulladékelszállítás szolgáltatást indított az idén tíz éves G’ROBY Online Shop…
A G’Roby Online Shop számára mindig fontos volt a környezettudatosság és a környezetvédelem. Az áruház a környezettudatos vevőkre gondolva számos környezetbarát árucikket – például természetes alapanyagú tisztítószereket, mosószereket –, bio- és natúr-terméket forgalmaz. 2010 júniusában a G‛ROBY újabb jelentős lépést tett a környezet megóvása érdekében azzal, hogy a magyar internetes kereskedelmi piacon elsőként bevezette a szelektív hulladékelszállítás szolgáltatást. Ennek keretében a cég vállalja, hogy a vásárlók által saját háztartásukban szelektíven összegyűjtött papír, üveg(palack), fém(doboz), műanyag(palack) valamint alkáli elem hulladékot az egyes kiszállítások alkalmával átveszi és saját költségén a megfelelő helyre szállítja. A kezdeményezés néhány hét alatt nagy népszerűségre tett szert: a G‛ROBY futárjai máris több mint négy köbméter műanyag palackot, 2 mázsa papírt és különböző mennyiségű egyéb szelektív hulladékot adtak át az újrahasznosítással foglalkozó FoReGo Magyarország Kft-nek.
A G‛ROBY 1999-ben kezdte meg a házhozszállítást, eleinte telefonos, majd 2000 tavaszán, az internetes áruház megnyitásától, online megrendelések alapján. A G‛ROBY hálózat egyik üzletéből induló szolgáltatás mára önálló üzletággá nőtte ki magát: jelenleg külön telephelyről, az online áruházrészére létesített 2000 m 2 -es raktárközpontból , közel 60 alkalmazottal és 20 saját szállítóautóval szolgálják ki a Budapestről és vonzáskörzetéből érkező napi 220-240 megrendelést.
Működésének 10 éve alatt a www.groby.hu cím alatt működő online áruház , a vevői igények szem előtt tartásával, többször is megújult . Legutóbb 2010 márciusában öltözött új köntösbe, amely mind megjelenésében, mind szolgáltatásaiban megfelel a legkorszerűbb elvárásoknak, számos praktikus, kényelmes újdonságot nyújtva a felhasználók számára. Ezzel egy időben az áruház nyitott az online közösségi média felé is: létrehozta saját Facebook-oldalát , melyen keresztül közvetlenül kommunikál az érdeklődőkkel és vásárlókkal.
A cég szlogenje: „ Az elégedett vevő a legjobb reklám” . Az ennek megfelelő vevőközpontú munkaszervezés és munkavégzés eredményeként az elmúlt 10 évben számos minősítést és elismerést szerzett a vállalat: 2002-ben, 2003-ban és 2005-ben megkapta az eFestival II. és III. helyezéseit, 2008-ban az Év Internetes Kereskedője különdíját, 2009-ben pedig az elsők között szerezte meg a Fair Business minősítést. A G‛ROBY cégcsoport – munkájának eddigi legjelentősebb elismeréseként – 2010-ben elnyerte a Superbrands címet is.


















































