Gregor Mendel, 19. századi szudétanémet származású Ágoston-rendi szerzetes, a genetika atyja. Műve, a Kísérletek növényhibridekkel nagyban segítette a 20. század elején tevékenykedő tudósokat a genetika és örökléstan megismerésében. Mendel több művének eredeti példánya az Osztrák Nemzeti Könyvtárban található, az európai és emberi kultúra, tudomány és történelem más kimagasló műveivel együtt. Az itt őrzött kincsek között van Luther Márton első, teljes egészében német nyelvre fordított bibliája, a reneszánsz kori természettudós Paracelsus több mint 200 írása, és kb. 10 600 magyar nyelvű kötet a 16., 17., 18. és 19. századból, köztük az egyetlen teljes példánya a legrégebbi magyar nyomtatványnak (Epistolae Pauli lingua Hungarica donatae – Szent Pál levelei Magyar nyelven, Krakkó 1533).

A Google tegnap bejelentette az Osztrák Nemzeti Könyvtárral kötött megállapodását a könyvtár köteteinek digitalizálásáról. Célja, hogy ezt a ritka és egyedülálló gyűjteményt mindenki számára megtekinthetővé és kereshetővé tegye a Google Books segítségével. A könyvtárat a 14. században alapították azzal a céllal, hogy az emberi tudás egyetemes gyűjteményévé váljon többek között német, görög, latin, francia és olasz nyelvű köteteivel. Itt található a legelső szlovén nyelven nyomtatott könyv, a legidősebb bolgár nyomtatványok valamint hatalmas gyűjtemény cseh és magyar művekből.
Az együttműködés keretében a könyvtár kiválaszt 400 000 közkincsnek számító kötetet, melyek esetében már elévültek a szerzői jogok, ezeket a Google digitalizálja és az interneten keresztül bárki számára ingyenesen elérhetővé teszi. A döntés egybevág a Google céljaival, segíti a világ könyveit hozzáférhetővé tenni bárki számára, aki fel tud kapcsolódni az internetre. Ezzel a törekvésével nincs egyedül, Európában, és a világ többi részén is egyre növekszik azoknak a szervezeteknek a száma, akik ígéretes könyvdigitalizációs projekteket vezetnek, mint például az Európai Uniós Europeana.
A hasonló jellegű kezdeményezések elszaporodásával, és az egyre szorosabb együttműködéssel a magán és nyilvános intézmények között, nagy tömegek érhetik el az olyan jelentős műveket, mint az Osztrák Nemzeti Könyvtár kötetei. A Google idén már bejelentette együttműködését az Olasz Kulturális Minisztériummal a könyvdigitalizálás terén. A tegnap nyilvánosságra hozottak újabb lépést jelentenek Európa kulturális örökségének megőrzésében és terjesztésében.
Az Osztrák Nemzeti Könyvtár a Google tizedik partnerkönyvtára Európában. A cég a jövőben minél több könyvtárral és más partnerrel szeretne együttműködni.
Az Osztrák Nemzeti Könyvtár magyar nyelvű gyűjteménye Az Osztrák Nemzeti Könyvtár azon kevés külföldi intézmények egyike, amely jelentős mennyiségű magyar nyelvű írásos emlékkel rendelkezik. Az Országos Széchenyi Könyvtár alapítása előtt született és felfedezett számos 15. és 16. századi írásunkat kizárólag itt találhatjuk meg. Jelenleg 10 600 darab körüli magyar nyelven íródott könyvet őriznek az épületben.
Ilyen kincseknek számítanak:
- Szent Pál levelei magyar nyelven 1533-ból
- Az 1558-ban született Ur Jesus Christus Szent vacsorája
- Az Új Testamentum magyar fordítása 1541-ből
- Tinódi Lantos Sebestyén Cronica-ja 1554-ből
- Gróf Zrínyi Miklós 1651-es műve, az Adriai tengernek Syrenaja
- 18. századi magyar verseskötetek, és Bessenyei György Ágis tragédiája (1772)
- Vörösmarty Mihály és Petőfi Sándor 19. századi műveinek sora
- közel 150 kötetnyi novella és regény Jókai Mór munkáiból
- magyar irodalomtörténeti, nyelvészeti és szótár kötetek.

thank u! this ws really helpful! i’ve made d animation clip..but when i render d vid it saves it as .jpg ,,,, n i cant click on quick time export…pls help me out!! i kno i’m making a really stupid mistake…but i cant find it!
acyclovir online cheap
Really great DIY product, I had fun building my own solar collector. Beside that I have constructed my first 2KW solar panel heater which directly heats the air in my home. Additional details and instructions can be found on
acyclovir discount
Yeah, and do you know what, with their sooper dooper sophisticated wizz bang satellite, IP and magical TV, if you get TV, phone and Internet from them you still can’t get these arsewipes to send you just 1 bill rather than 3.Oh and I so enjoy my 107 other channels of shit just to get 5 with an English soundtrack, worth every penny!These guys wouldn’t know customer service and technology if it bit them on the arse. But then again, neither would the majority of Hungarians.
insurance auto auctions
Great video coverage and live streaming of the tournament! Congratulations!Itâs a good way to promote the event/sport all over Europe.Fantastic to accompany the teams!Go Portugal Go!!! ACREDITAR!W.
buy propecia online
- Szia!Köszönjük. Hamarosan még érkezik egy jó pár film Sajnos a laborálás sok idŠés sok minden kell hozzá Ãgy ezt egy Angol cég készÃti. Mi csak a vágást csináljuk.
viagra